Szűrés

Tanúsítvány

Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz

Abraham Lincoln, a vámpírvadász

Abraham Lincoln, a vámpírvadász (karton)
-24%

Abraham Lincoln, a vámpírvadász

Egy nemzet gyerekkorának tétova éveiben látja meg a napvilágot spártai körülmények között, messze a civilizált városoktól, az indián határvidéken Abe, egy telepes fia, aki már gyermekkorában sok legendát hall az átutazóktól, és korán megtanul vigyázni magára, hiszen tudja, hogy nagyapját olyan indiánok ölték meg, akik kiásták a fehér ember ellen a csatabárdot. Így hangzik legalábbis a kézenfekvő magyarázat, amit Abe készséggel el is hisz, míg egy éjszakán tanúja nem lesz egy vendégük rejtélyes és hátborzongató színeváltozásának.

A kiskamasz eddig is több rokonát veszítette el; a végvidéken gyakori a baleset és betegség idején messziről kell hívni az orvost. Szeretett édesanyja halálának körülményei azonban elgondolkodtatóak, és Abe rövidesen megtudja apjától az igazságot a lényekről, amelyek a korai amerikai köztársaság mindennapjaira hatalmas befolyással vannak, s maholnap élet és halál urai lesznek az egész kontinensen.

A favágáson izmosodó, elméjét a civilizáció határára csak ritkán eljutó könyvekből lelkesen csiszoló fiatalember tizenhét évesen ejti el első vérszívóját, de csak évekkel később, egy különös szövetségkötésnek köszönhetően kezd „hivatásszerűen” vadászni a vámpírokra. Ügyvédként, népszerű politikusként, családapaként egyaránt végzetes hivatásával viaskodik, míg végül az Egyesült Államok elnökeként azt a feladatot rója ki rá a sors, hogy az élőhalottak térnyerését minden áron – akár polgárháború kirobbantása árán is – visszaszorítsa…

A könyv alapján nagy sikerű szuperprodukciót forgattak Hollywoodban.
Kiadó :
Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Szerző :
Seth Grahame-Smith
Borító :
karton
Szállítási idő :
2021.06.23
További adatok
2 999 Ft
2 290 Ft
Kezdete: 2021.02.09   A készlet erejéig!
A vásárlás után járó pontok: 23 Ft
Adatok
Oldalak száma
362
EAN
9789632459790
Megjelenés éve
2013
Cikkszám
92000285