Szűrés

Tanúsítvány

Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz

Útvesztő: Lázkód

Útvesztő: Lázkód (Puhafedeles)

Útvesztő: Lázkód

Bekövetkezett a világvége. Az erdőket tűz pusztította el, a folyók és a tavak kiszáradtak, a tengerek szinte semmivé lettek. Aztán jött a gyilkos kór: láz söpört végig a világon. Az emberek egymás ellen fordultak, tombolt az erőszak, melynek családok milliói estek áldozatul. Majd megjelent a VESZETT, melynek tagjai válaszokat kerestek. És találtak egy fiút, aki tökéletesen megfelelt a céljaiknak. A fiú, Thomas, pedig épített egy Útvesztőt. Thomas nem tudta, mennyi titok, mennyi hazugság veszi körül. Nem tudta, barátai és a VESZETT alkalmazottai közül kiben bízhat meg, és kik azok, akik alantas szándékkal megtévesztik, eszközként használják. Akik igaz barátai, azok a végsőkig hűségesek lesznek hozzá, még akkor is, amikor már emlékük sem marad róla. Amikor majd együtt kutatják az Útvesztő titkát a Tisztáson. Azét az Útvesztőét, melyet csakis Thomas rombolhat le. James Dashner, a világszerte - immár filmváltozatban is - óriási sikert aratott Útvesztő-sorozat szerzője az egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági író. A trilógiának szánt sorozat utóbb - a rajongók nagy örömére - ötkötetesre bővült. Az Útvesztő és folytatásai, a Tűzpróba és a Halálkúra írója amúgy nem nagy barátja a számoknak, pedig eredetileg könyvelőként dolgozott. Most viszont rendkívül hálás azért, hogy rubrikák töltögetése helyett történetek írásából élhet, és úgy tartja, nála nagyobb mázlista kevés van a világon.
Kiadó :
Cartaphilus
Szerző :
James Dashner
Borító :
Puhafedeles
Szállítási idő :
2021.08.06
További adatok
Előjegyezhető
Adatok
Kategóriák
Science Fiction
Kategória sorozata
Útvesztő
Oldalak száma
368
EAN
9789632665658
Megjelenés éve
2017
Cikkszám
82000738